Szegfű

A tagadás, az megy. Elmondom, hogy gyerrekkoromban havi (vagy inkább heti) szinten megkaptam az apámtól, ő engem nem akart, csak az anyám. Folyamatosan ezt nyomatta. Reakció: ha nem akartalak volna, nyilván védekezek. Aha. Tehát gyerekként azt hallva, hogy csak megkeserítem az életét, és ő nem is akarta ezt az életet, arra kellett volna gondolnom, hogy a dugást viszont igen? Ezzel meg van magyarázva? Jesszus. Arra azért kíváncsi vagyok, anyu ezt (is) beszopja-e.

A szülős karácsonyokat utáltam. Máz, máz, semmi köze az egész éves viszonyhoz. Az még oké, hogy a külvilág felé kamuzni kell, de hogy még egymásnak is?

24-én reggel anyu nekikezd az egész napos sütés-főzésnek. Napközben, vagy előző nap elsétálunk a közelben lévő kertészetbe, és elhozzuk a fát. Ketten, gyalog. Van autó, de a sofőr ilyenkor már rumos teával kezdi a reggelit, így marad a fenyőfa-sétáltatás. Tesó faterral befaragja a fát, ezután fater beül a számítógép elé és képeslapokat küldözget/skype-on kíván szerencsét/emailezik ebédig.

Tesóval fát díszítünk. A sorrend szigorú: díszek, szaloncukor és az égősor a végén. Régebben fater tette fel az égősort és a csúcsdíszt, mióta egyik karácsonykor elszenderedett a kanapén, azóta ezt is mi csináljuk. Ebédre halászlé van, aztán folytatódik a mizéria: sütés, panírozás, ajándék csomagolás, takarítás. Aztán leterítjük a fa elé a szőnyeget, fater összeszereli a betlehemet. Mindenki elmegy átöltözni - az alkalom megkívánja a szép ruhát -, és megszólal a csengettyű.

A fa elé bekészültek az ajándékok, mi teljes áhitattal elénekeljük a Mennyből az angyalt, puszi puszi, koccintás és ajándék bontogatás. Aztán borleves és rántott hal, a vacsora végén pedig könnyek közt megemlékezés lepukkant volt iskolatársakról és elhalálozott rokonokról. Részemről hányinger többszöri visszagyűrése, és imádkozás, hogy teljen már az idő.

Fater ajándékait az utóbbi időben nem tudtuk eltalálni. Könyvre reakció: na, megint könyvet kapok. Egy évvel később DVD: köszi, akkor most magatoknak vettetek filmeket, amit nekem ajándékoztok? Ezek után felmerült az alsó gatya ötlete, amit tényleg csak ő használ, és nem kell osztoznia velünk. Helyette OBI utalvány lett, elbarkácsolhatja. Erre ő könnyek közt: ne haragdujatok, de ennek nem tudok örülni! Ezt most inkább odaadom anyátoknak, én pedig veszek magamnak egy söröskorsót helyette!

Ez volt az utolsó karácsonyunk együtt, szerencsére. Azóta már farmerban-pulcsiban ünneplünk, nincs Mennyből az angyal, viszont vannak őszinte érzések az év többi napján is.

Kaptam már pofont olyantól, akitől nem számítottam rá. Anyám ilyenkor mindig elmondta: ne várj az emberektől semmit, mert akkor nem fogsz csalódni. Eszerint magamra kellene mérgesnek lennem akkor is, ha engem bántanak. Lehet, az ő estében is?

Az esküvői hozzászólások tekintetében mégis csak anyu vitte el a pálmát. Bencéve 7 éve vagyunk együtt, 5 éve együtt is élünk. Számtalanszor érdeklődött, mikor lesz már az esküvő. Ez alapján az ember számít egy fajta hozzáállásra, mikor megmondja, be fog következni. Bence a nagy nap utáni héten elutazik, messzire, én csak négy-öt hónap múlva tudom követni. Anyu:

- Mikor is tudsz Bence után menni? Tavasszal? És mi van, ha addig megtalálod a nagy őt? Elmész a barátnőiddel bulizni, és belebotlasz életed szerelmébe.

- Anyu, akkor szeritned nem kellene összházasodnunk?

- Nem mondtam, csak...

Másnap felhívtam telefonon, hogy nagyon rosszul esett, amit mondott. Este még arra gondoltam, megmondom neki, hogy a tanácsára lefújtuk az esküvőt, mert meggyőzött - valójában pedig a társasága nélkül házasodunk össze. Aztán reggelre lehiggadtam (nem sokat aludtam). Válasz:

- Azt olvastam, hogy Nacsa Olivér is elválik a külföldön dolgozó feleségétől. Ez csak egy másik nézőpont, amire talán nem is gondoltál.

Vazze, tényleg komolyan gondolja!

Az esküvői megbeszélésnél lett volna egy sokkal fontosabb dolog is: két hete írtam neki egy levelet az alapján, amit a Mérgező szülőkben olvastam. Lehetséges válaszként masszív tagadást (nem, az apád nem rúgdosott fapapuccsal...) vagy jobb esetben összeborulásba torkolló együtt szomorkodást vártam a gyerekkkorom végett. Válasz gyakorlatilag nem érkezett azóta sem. Leírom újra: a reakció 0.

Nem kellene semmit sem várom az anyámtól. Mert akkor nem ér csalódás.

Három hét és két nap múlva férjhez megyek. Nem lesz nagy felhajtás, anyu, tesó és a nagyi jön az én részemről. Így utólag belegondolva jobb lett volna két tanúval túlesni a papírmunkán.

Tesóval már első nap összevesztem, mert képes voltam azt mondani, hogy "nagyon szépen köszönöm a felajánlott fotós ismerőst, de nem szeretnénk fotóst". Rámcsapta a telefont. Aztán beszéltem anyuval is, hogy találtam egy szép ezüst ruhát. Ő ekkor akarta lerakni, mert mi az, hogy nem akarok fehéret bérelni. A csúcs azonban nagyi volt, szintén telefonban:

- Arra gondoltam, hogy mégis csak meg kellene hívnod az apádat.

- De nagyi, minden egyes alkalommal, amikor találkoztok, felidegesít, évek óta megkeseríti az életed. Engem ott bánt, ahol tud. Ezt most komolyan gondolod?

- Úgyse menne el. Csak hívd meg.

- Ha úgyse jönne el, akkor minek?

- Akkor csak szólj neki róla.

- Nagyi, akkor én most leteszem a telefont.

A tanú valószínűleg nem akar mindent jobban tudni helyettem. Azaz akart volna.

Hétvégén átrágtam magam Susan Forward Mérgező szülők c. könyvén. Az elhatározás már megvan, a megvalósítás még nem tökéletes.

Ma beszélnem kellet az apámmal. A szitu:

- Miért nem....?

- Mert....

- Ne beszélj velem ilyen hepciáskodva, én sem beszélek így veled!

- Nem hepciáskodom...

Ahogy történnie kellett volna:

- Miért nem...?

- Mert...

- Ne beszélj velem ilyen hepciáskodva, én sem beszélek így veled!

- Azt, hogy hogy beszélek, nekem van csak jogom eldönteni. Ha akarok, kiabálok, ha akarok, suttogok, ha akarok, hepciáskodok. Felnőtt ember vagyok, én döntöm el, hogy beszélek.

A szitu:

- Hogy gondoltad, hogy elmondítod a bőröndöt? Ha eldől és a benne lévő poharak eltörnek, talán te fogod megfizetni?

- Nem.

Ahogy történnie kellett volna:

- Hogy gondoltad, hogy elmozdítod a bőröndöt? Ha eldől és a benne lévő poharak eltörnek, talán te fogod megfizetni?

- Nem dőlt el a bőrönd, nem törtek el a poharak. Ezért erről kár beszélni.

Sokkal nehezebb átgondoltan, nem dühből, csípőből reagálni, mint elsőre gondoltam.