Kaptam már pofont olyantól, akitől nem számítottam rá. Anyám ilyenkor mindig elmondta: ne várj az emberektől semmit, mert akkor nem fogsz csalódni. Eszerint magamra kellene mérgesnek lennem akkor is, ha engem bántanak. Lehet, az ő estében is?

Az esküvői hozzászólások tekintetében mégis csak anyu vitte el a pálmát. Bencéve 7 éve vagyunk együtt, 5 éve együtt is élünk. Számtalanszor érdeklődött, mikor lesz már az esküvő. Ez alapján az ember számít egy fajta hozzáállásra, mikor megmondja, be fog következni. Bence a nagy nap utáni héten elutazik, messzire, én csak négy-öt hónap múlva tudom követni. Anyu:

- Mikor is tudsz Bence után menni? Tavasszal? És mi van, ha addig megtalálod a nagy őt? Elmész a barátnőiddel bulizni, és belebotlasz életed szerelmébe.

- Anyu, akkor szeritned nem kellene összházasodnunk?

- Nem mondtam, csak...

Másnap felhívtam telefonon, hogy nagyon rosszul esett, amit mondott. Este még arra gondoltam, megmondom neki, hogy a tanácsára lefújtuk az esküvőt, mert meggyőzött - valójában pedig a társasága nélkül házasodunk össze. Aztán reggelre lehiggadtam (nem sokat aludtam). Válasz:

- Azt olvastam, hogy Nacsa Olivér is elválik a külföldön dolgozó feleségétől. Ez csak egy másik nézőpont, amire talán nem is gondoltál.

Vazze, tényleg komolyan gondolja!

Az esküvői megbeszélésnél lett volna egy sokkal fontosabb dolog is: két hete írtam neki egy levelet az alapján, amit a Mérgező szülőkben olvastam. Lehetséges válaszként masszív tagadást (nem, az apád nem rúgdosott fapapuccsal...) vagy jobb esetben összeborulásba torkolló együtt szomorkodást vártam a gyerekkkorom végett. Válasz gyakorlatilag nem érkezett azóta sem. Leírom újra: a reakció 0.

Nem kellene semmit sem várom az anyámtól. Mert akkor nem ér csalódás.